Mert az örökség nem csupán vagyon

– hanem felelősség is.

Bemutatkozásom

Dr. Dobozi Ferenc vagyok, 1984-ben végeztem az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Ezt követően előbb jogtanácsosként, majd ügyvédként működtem 2002-ig, leginkább cégjogi, munkajogi területeken, valamint közbeszerzési ügyekben. Több nagy cég, intézmény, és cégcsoport jogi képviseletét is elláttam állandó megbízások alapján.

Ezután közjegyzőhelyettesként, majd 2005-től 2024-ig – a közjegyzőkénti nyugdíjazásomig – közjegyzőként működtem Cegléden, a közjegyzőkről szóló törvényben meghatározott szakmai feladatokat ellátva.

Munkám során több, mint tízezer hagyatéki eljárást folytattunk le irodámban, szerződést (különösen: adásvételi, ajándékozási, öröklési, tartási, bérleti, kölcsön, zálog, házassági vagyonjogi szerződést), továbbá jognyilatkozatot (különösen: végrendelet, meghatalmazás, befogadó, vagy egyéb atipikus nyilatkozatot) tartalmazó okirataink száma is hasonló nagyságrendű volt.

2025. januárjában a jogászi hivatásom folytatásaként visszatértem az ügyvédi karba, amely során leginkább a közjegyzői munkám alatt szerzett szakmai tapasztalataimat kívánom az ügyfeleim javára ügyvédként hasznosítani.

Lépjen velem kapcsolatba!

Erősségeim

Kizárólag öröklési jogra fókuszáló szakmai szemlélet

Az öröklési jog és a hagyatéki eljárások sajátosságainak alapos ismeretével nyújtok célzott, naprakész és gyakorlatorientált jogi támogatást.

Közérthető jogi tájékoztatás

Hiszek abban, hogy a jogi kérdések akkor oldhatók meg a legkönnyebben, ha az ügyfél pontosan érti a lehetőségeit és a várható folyamatokat.

Személyre szabott megoldások

Nincs két egyforma öröklési ügy. Minden esetet az egyedi családi, vagyoni és jogi körülmények figyelembevételével kezelek

Precizitás és biztonság

A gondosan előkészített jogi dokumentumok és a körültekintő ügyintézés hozzájárulnak ahhoz, hogy az öröklési folyamat minél gördülékenyebben és kiszámíthatóbban valósuljon meg.

Blog

Mi történik egy hozzátartozó halála után a hagyatéki eljárás során?
Mi történik egy hozzátartozó halála után a hagyatéki eljárás során?

A hagyatéki eljárás első lépései és legfontosabb tudnivalói közérthetően.

Bővebben
Mi az a kötelesrész és mikor jár?
Mi az a kötelesrész és mikor jár?

A kötelesrész fogalma, jogosultjai és érvényesítésének szabályai egyszerűen.

Bővebben
Végrendelet nélkül hogyan öröklünk?
Végrendelet nélkül hogyan öröklünk?

A törvényes öröklés szabályai és sorrendje röviden.

Bővebben
További cikkek

Gyakran Ismételt Kérdések

Mennyi ideig tart egy hagyatéki eljárás?

Általában néhány hónaptól akár egy évig is eltarthat, az ügy összetettségétől és az örökösök közötti viszonytól függően.

Az élettárs örököl?

Nem automatikusan. Élettárs csak végrendelet vagy egyéb jogi rendelkezés esetén örököl.

Mi történik, ha több örökös van és nem értenek egyet?

A közjegyző egyezség hiányában dönt, vagy vita esetén peres eljárás is indulhat.

Kell adót fizetni az örökség után?

Bizonyos esetekben igen, de sok hozzátartozó és vagyonelem illetékmentes lehet.

Mi az a póthagyatéki eljárás?

Olyan eljárás, amely akkor indul, ha az eredeti hagyatéki eljárás lezárása után új vagyontárgy kerül elő.

Ügyfél vélemények

„Nagyon nehéz időszakban kaptam segítséget, amikor édesapám után intéznünk kellett a hagyatéki ügyeket. Minden lépést érthetően elmagyarázott, és végig biztonságban éreztem magam. Nem volt bizonytalanság, nem volt elveszettség érzés, csak tiszta, követhető folyamat. Ez óriási segítség volt számunkra.”

Névtelen vélemény

„Öröklési vita alakult ki a családban, és őszintén szólva nem láttuk a kiutat. A jogi képviselet során sikerült olyan egyezséget találni, ami mindenkinek elfogadható volt. A kommunikáció korrekt, tárgyilagos és mégis emberi volt.”

Névtelen vélemény

„A végrendeletünket készíttettük el, és sokkal részletesebb figyelmet kaptunk, mint amire számítottam. Minden kérdésünkre választ kaptunk, és végre biztosak vagyunk abban, hogy a döntéseink jogilag is rendben vannak.”

Andrea

„Nem csak jogi segítséget kaptunk, hanem egy olyan hozzáállást, ami miatt az egész folyamat sokkal elviselhetőbb lett. Minden világos volt, és nem maradt bennünk bizonytalanság.”

Éva

Lépjen velem kapcsolatba!

Címünk: 1113 Budapest, KAROLINA ÚT 37. A. épület

Telefon: +36209280008 E-mail: dobozi.ferenc@gmail.com